Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Fenyőfa alatt

  Fenyőfa alatt



A fenyőfánk alatt fekszem,

S tudod, mit látok?

Az életünket.

 

Elsőre a szépet látom,

Ahogyan magaslik az ég felé,

S ahogyan új hajtása világosan figyel.

 

Mint mikor szerelmes leszel,

S csak a szépet látod,

Azon a bizonyos rózsaszín szemüvegen keresztül.

 

Tovább fekszem,

S kezdem felfedezni

Az elszáradt ágakat.

 

A napjaink is elmúlnak,

Ahogy a fenyő ágai is elhullnak,

Letöri őket a szél,

S megtisztítja a fát az eső.

 

Mint mikor arcunkról fújja el

A szél a szomorú könnycseppeket,

S a piruló arcunkra a nap süt rá.

 

Mennyi ága nő minden irányban,

Mint életünk útjai.

Van rajta szép, dúsan zöldellő ág,

 

Akad bizony olyan is,

Amelyen már bizony fakó az ág,

S az újhajtás eltakarja a rosszat.

 

Csak azt látod, ez a miénk,

Igen ott van,

S az ég felé nyúlik.

 

Mert nem tudja, az túl messze van,

Sose fogja elérni, mert rajta még ott van

Az a bizonyos rózsaszín szemüveg.

 

Őt nem bántod, nem vágod ki,

De szívem kitépted,

S ott vérzik a te kezedben.

 

Dobd el, vagy add másnak,

Az életem már eltört,

Mert ott voltam azon a száraz ágon,

Mit a szél messze fújt.